Magamról… szavakat keresve

Szavakat, tulajdonságokat keresek, amelyek igazak rám. Igazak, s nem csak a különböző, az élet során valaki (k) számára eljátszott szerep alkalmával ragadtak meg mások tudatában.
Férfi vagyok. Ma- a fejlett plasztikai sebészet és a felcserélődött nemi szerepek korában- ezt érdemes tisztázni. Majdnem megfeszültem, hogy elérjem a krisztusi kort, sikerült, már túl is léptem rajta egy évvel. A több mint 3 évtized alkalmas lenne arra, hogy visszatekintsek, de nem látok jól mindent. Nem vagyok biztos abban mit, hol rontottam el, mit csináltam jól. Nem látom az elejét az életemnek, ráfogom a természetes tudati szelekcióra, hogy ami nem fontos azt elfelejtem. Ezzel le is lehetne zárni a dolgot, de mocorog egy gondolat a fejemben: mi van, ha felfelé ívelő életpálya nem létezik, csak lefelé ívelő. Akkor visszanézve, az ívtől nem látom, a Föld görbületéhez hasonlóan, ami régen történt.
Családos vagyok. Ma már néha ezt is lehajtott fejjel jelentik ki emberek, ugyanis divat lett szinglinek lenni. Még ezt a misztikus hangzású szót (szingli) is megtaláltunk hozzá, mennyivel szebben hangzik, mint a vénkisasszony vagy az agglegény. Egy jó barátom mondta nem túl régen, hogy 12 éve, amikor még én voltam fiatal és a házasság szent kötelékébe léptem, még nem volt lejáratva ez az intézmény, nem volt szó érdekekről. Ráztam a fejem, de rájöttem: nem tudhatom azt, amit ő 23 évesen tapasztal, ezért csak magamban dohogtam amiért "levénmarházott" burkoltan. Megint.
Fontos vagyok. Úgy érzem, számítanak rám, sorsok függnek tőlem. Gyerekként vágyik az ember mindenféle elismerésre, felnőttként néha megretten a felelősségtől. Visszavágyik oda, amikor még fogták a kezét. Persze az sem lenne elég jó, az emberi természet már csak ilyen.
Érdekel a tudatalatti és a természetfeletti. Ne vagyok hívő, de ateista sem igazán. Nem hiszek a megszemélyesíthető teremtőben, de valami felsőbb hatalomban mégis.
Néha türelmetlen is vagyok, meg makacs, konok és önfejű! Feleségem tudna ezekhez még sok mindent hozzáfűzni, én nem teszem, mert férfi büszkeség is van a világon! Majd keresek még más szavakat. Később.
A kedves olvasó, aki valamiféle kényszer, esetleg gyógyszer hatása alatt, olvassa a fenti jellemzést, jogosan kérdezheti, hogy nem lett volna egyszerűbb átlagosnak mondani magam?
Bárhogy, bárki vagyok, néha dühítenek dolgok. Dühít az emberi hülyeség és képmutatás, az arrogancia, a tudálékosság, mögöttes tartalom nélkül. Szeretnék tükröt (nem kell mindig görbe) tartani emberek elé, néha magam elé, hogy lássák, amit én, röhögjenek, vagy éppen szörnyülködjenek, mint én.